Pancsilavór

Két hihetetlen médiasulis csajszi megmutatja, hogy lányok is tudnak polblog pancsilavórkapitányok lenni! Ahoj hajó, ahoj médiakarrier.



http://rss.pancsilavor.blogter.hu/

rólunk

Ketten vagyunk. Két hihetetlen lány -a többi majd csak kiderül

kincsesládikónk

kútfőink

tanítóink

címszavak

Fekete Csütörtököt-mondás a Véleménydeformálók és a Központi Kommunikáció szajkómunkásainak naptárjában: 2008.okt.23.

Tegnap megint vackor volt uzsira a Bárdos-MátéKrisztina házaspárnál. Bárdos András könnyeivel küszködve konstatálta, hogy a rendőrség megint kipiszkálta megfelelő Sajtómunkásságunk mazsolái körül a kalács morzsáit!

Azért ironizáltak nemkeveset azon, hogy csupán a rendőrség kordonjai tartották a rendet.
Pedig Turhaházy is szabadon járdalt és pont a teve utcai székház elé szervezhetett provokációt.

Elmondta Bárdos Bandi bácsiéknek a kiküldött tudósító, hogy a rendőri szigora hivatkozva, hogy a turhaházysták nem tudnak bejutni molotovkoktélnk hazudható benzinespalackjaikkal a Teve utcához, elmaradnak a "rockkoncertek" Bandi bá azonban úgy volt vele, az emberek szeretik a borzongást, ezért simán újra a rockoncertekről kérdezte a tudósítót.

Ahogy alig valami filmezhető még volt a véééletlenül éppen az Őszödi Nagy Megmondó Igazságbeszéd és Retorikai Nemzeticsúcsszöveg évfordulóján, úgy most egy nyomorult benzinespalack se pukkant, hogy mootovkoktélnak lehessen hazudni.

Ámítástechnikai nonszensz, de most már csíkosan fogják játszani a vágóképwinchesterek a 2 éves csürheista megmozdulásokat, amikker a nemzet rendesfelében éberen lehet tartani a félelmet a 247 tagú csürhével a vágóasztalon ügyes kontextusba helyezett --- fűhh, mit írjunk ide, most a nemzeti következne, de azt Kdves Nemzeti Vezetőn lefoglalta,... büdös óbbányistákat, na!

Persze azért még mindig vigaszt ad, hogy lehet bszélni a rendőrségi kordonokról, hogy azok kellettek az ünnep ilyen ügyes vágótechnikával közfelháborításra alkalmas formájában tartására. Bezzeg, ha nem lettek volna kordonok, akkor 302 csürheista helyszínről helyszínre vonulva kelthete volna a zavargások látszatát!

Így azonban ugyanazt a tíz embert kelet mutatni, ráadásul a csávó sajnálta tojáslbetárazni a hóna alatt tartott ÜRES tojástartókat!

2 fő kiáltott gyúrcsánytakaróggy-ot, de azt bejátszoták négyszer.Az vágóképmatematikailag összesen negyvenkilenc.

Bandi Bácsi könnyes szemében a reményt megcsillogtatva búcsúzott azért:
"Ha bármi történne még a pesti utcákon, arról tudósítani fogunk!"
((Már a hiradó utánra betáraztak egy bármikor megszakítható amerikai pucsitatív filmecskét.))

-

hella5

hella5
2008-10-24 08:18:42

amolyan kommunikációs fekete csütörtök?

-

Barika May & Marika Bay

Barika May & Marika Bay
2008-10-24 08:25:45

Köszi, kicseréljük csütörtökre. De tényleg, Bandi bá't már sirattuk, annyira kámpicsor volt a képe. Kriszti néni nem hisztizett, ő a kutyaalólkihúzottnak látszó szép blézerének is tudott örülni.

-

Barika May & Marika Bay

Barika May & Marika Bay
2008-10-24 08:27:42

jut eszünkbe, gyújtóbombákat találtak a Nyugatinál, de nem látuk, csak elképzelni tudjuk, hogy zokniból voltak, faszénnel töltve és sebbenzines ampulla volt a detonáor benne.

-

hella5

hella5
2008-10-24 08:28:37

tegnap egy jó vágókép volt
a hirtv-s tudosító beszélt az Andrássy út közepén állva, majd hirtelen hátraugrott, mivel egy láthatóan részeg nő majdnem fejbe verte a sávos zászló rudjával, ahogy lelkesen a kamera felé lengette

-

hella5

hella5
2008-10-24 08:29:30

ja, és nem járt este egy ideig az egyes villamos

-

Barika May & Marika Bay

Barika May & Marika Bay
2008-10-24 08:32:22

Igen, végülis a korlátozások, az a hazugság, hogy a fél város le van zárva

Ezek szerint, mi nem tuggyuk, buta vidéki picsák, de ezek szerint az Andrássy út és környéke a Hősök teréig az a fél város... meg még az a pár utca erre -arra. Teve u ilyesmi
Azt hittem, hogy a fél város Budánál valamivel nagyobb.

-

Barika May & Marika Bay

Barika May & Marika Bay
2008-10-24 08:34:04

Áttételesen, ha az ember nagyon akar egy kicsit felháborodni a bunkójobbsikon, akik miat nem lehet ünnepelni
Mert Okos Balsi és Teljesenfejlett Libsi arról híres, hogy kurvára ünnepeli okt 23-at

szóval hog yakadályozva voltak az ünneplésben

Illetve kénytelenek voltak széjjelszéledni az ország összes vidékiszálláshelyére 3-4 éjszakás 8feláras, mert ősziszünet hosszúhétvége) pihire :))

-

humanrájc

humanrájc
2008-10-24 08:34:38

Hülye médiásoknak csak a sokkoló képek szenzációsak, ha nem történik semmi, majd kitalálnak valamit.

-

Barika May & Marika Bay

Barika May & Marika Bay
2008-10-24 08:35:02

˘A észeg Nő szerepelt a T" -ben is. Szerintem hálából a Jóoldali Szajkómunkások Szagszerve küldeni fog neki egy DzsoniWókert!

-

hella5

hella5
2008-10-24 08:35:46

a városszerkezetből következően néhány célzott lezárással lehetetlenné tudják tenni az egész közlekedést
de többhelyen mondták, hogy a lezárások egy része nem is az ünnep, hanem a Bécs-Pozsony-Budapest verseny miatt volt

annak a végét direkt mindig ilyenkorra időzítik, mert igy nem hergelik fel az autójuktól megválni képtelen embereket külön lezárással, hanem hozzácsapják csak a többihez

-

Barika May & Marika Bay

Barika May & Marika Bay
2008-10-24 08:36:07

#8 Ne is félj, ki is találnak -olvasd el mai tálalásokat.
"Kordonoknak köszönhetően nagyobb zavargások nélkül ünnepelt Budapest"

-

hella5

hella5
2008-10-24 08:38:04

legjobban egy idős hölgy tetszett, elegáns kabát, magasarkú - láthatóan vendégségből vagy színházból ment haza, nem zavarták a körülötte zajló események, élvezte, hogy sétálhat az Andrássy úton

-

Barika May & Marika Bay

Barika May & Marika Bay
2008-10-24 08:38:43

Namost, az a jólyány aki a Podmaniczky utcából gyalog a Damjanich utcába lakó nammamijához vitte volna az esőben az ebédről maradt püspökgfalatot, az biztosan el volt keseredve, hogy azt hazudja: "Viszi a F'om a vén Pnak a zabát, amikor le van zárva a félváros!" Akkor elvitte apu autóval körbe 10p.

-

Barika May & Marika Bay

Barika May & Marika Bay
2008-10-24 08:40:26

Helle! Megfeddünk ezért a pozitív képért.
Ide ne kommenteljél csak ilyet:
"s az idős hölgy arcán megreszketett a félelem és reflexesen behúzta a nyakát a víjjogó molotovkoktélok hangját hallucinálván!"
Bächer iván-i örjöngéseket most nincs ízlésünk bemásolni, de Duna part, az van bennük!"

-

hella5

hella5
2008-10-24 08:46:26

B.I örjöngéseket? általában lipótvárosról ir, vagy arról mit főzött

#13 rosszindulatú beállítás
ha este bemész a városba, láthatod, hogy az emberek a saját lábukon SÉTÁLNAK, nézelődnek
reggelente látom (nekem annyi időm soha nincs), hogy a Margit hidon sétálva mennek munkába

-

Bóvica

Bóvica
2008-10-24 09:46:59

Barika, látom, nem érted.

-

Bóvica

Bóvica
2008-10-24 09:47:48

Én úgy is láthatok kordont, hogy nincsen mögötte rendőr...!

Sem tömeg.

-

Bóvica

Bóvica
2008-10-24 09:49:07

A Margit-hídon nem sokáig fognak sétafikálni.

Mert leszakad alattuk....

-

Bóvica

Bóvica
2008-10-24 09:50:02

Látom, Barika a házit megcsináltátok.

Nem volt benne különösebb élvezet, azt is látom.

Szar úgy leckét írni, hogy nem olvassa el a tanár.

-

Bóvica

Bóvica
2008-10-24 09:51:30

Egyébként meg nevetnem kell, az egyes villamos nappal sem jár mindig- mert folyton üzemzavar lép fel...nagyon sokszor nem jár.

Ha ez valakinek eddig nem tűnt fel, akkor az legalábbis furcsa, vagy nem óbudai.

Barika, feltételezem, Neked nem tűnt fel...!

-

Bóvica

Bóvica
2008-10-24 09:53:37

Egyébként meg hova máshova érdemes a népet csődíteni, mint a rendőrpalota elé ???

Ott van nem messze az APEH is, szépen meg lehet nekik mutatni, hová kell majd bemenni annakidején.

Nemmellesleg van egy színház is a közelben, ha végeztek, be lehet menni egy előadásra levezetőnek... :)))

Sőt : ha valaki megsérülne : mindjárt ott van a közelben a honvéd Kórház, mi sem egyszerűbb tehát...

-

Bóvica

Bóvica
2008-10-24 09:55:52

Egyébként meg miért csodálkozol azon Bari, hogy ha uncsi a "műsor" kitalálnak valamit, csak hogy feldobják a híreket...

Már várom, mikor lesz a hiradóban leszbi show, mert annyira dübörög a gazdaságunk és minden olyan tök rendben van, hogy nem is lehet miről beszélni.

Szóval még lehet nektek is izgi...

-

Bóvica

Bóvica
2008-10-28 16:10:49

Akkor egyetértesz velem ?

-

svadisthana

svadisthana
2008-11-03 19:03:39

Szabad egy újabb játékra?
http://svadisthana.blogter.hu./?post_id=305713

  • Értékelés:
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Blogter

0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet